Sertés influenza után seretés Ebola

Nemrégiben ugye kiderült, hogy egy sertésekben mutálódott, azokról emberre is átfertőző új influenza törzs alakult ki. Mára csökkent a publicitás, ezzel együtt kevesebben aggódnak miatta (ilyen a világ). Talán majd most ismét egy kicsit.

Eközben a Fülöp-szigeteken azonosítottak Ebola vírussal fertőzött sertéseket. A tudósok attól tartanak, hogy valahogy mutálódik és képes lesz embereket is megfertőzni, egyelőre nincs hír emberi megbetegedésekről.

Ha már itt tartunk nézzük meg közelebbről az ebolát.

Az Ebola egy filovírus, rendkívül virulens és a legnagyobb mortalitással rendelkező kórokozó (60-90%). További érdekessége, hogy ugyan vírus, méretét tekintve a baktériumok közé tehető. A vírus testnedvekkel fertőz.

Először 1976-ban, a Kongói Köztársaságban azonosították, majd az eddigi legpusztítóbb járványt 1995-ben Zairében okozta. A vírus valószínűleg nem ember-specifikus, hanem a kórokozó egy ma még ismeretlen, vadon élő állatfajban (talán rágcsálókban vagy denevérben) tartja fönt magát, ahonnan olykor az emberi népességre vagy a csimpánzokra is átterjedhet. Nem képes tartósan fönnmaradni az emberi népességben.

A betegség klinikai képei a szerológiai különbségek szerint - az Ebolánál szubtípusok szerint - eltérnek: a Marburg vírus szerológiailag önálló (nincs szubtípusa), az Ebola fertőzésnél kevésbé letálisabb (5 betegből 1 hal meg); míg az Ebola a betegek 90%-át megöli. Szubtípusai: Ebola-Zaire, Ebola-Szudán, Ebola-Elefántcsontpart és Ebola-Reston; ebben a sorrendben csökken a letalitás.(Összehasonlításképpen:a nagyon veszélyesnek tartott sárgaláz 20 betegből egyet öl meg.) Az áldozatok 2 héten belül meghalnak.

A betegség lefolyása

Haemorrhagiás láz

A Filovírusok súlyos haemorrhagiás lázat okoznak, amelynek 50-90% a letalitása. Az Ebola-Reston szubtípus (Virginia, USA) emberben csak tünetmentes fertőzést idéz elő (antitestek kimutathatók ELISA és PCR assay-el), a majmokra viszont végzetes lehet. Ezek a vírusok tulajdonképpen a gazdaszervezet egészét önmagukká próbálják alakítani, de ez a mód 'nem tökéletes': a folyamat önkorlátozó - túl gyorsan öl ahhoz, hogy az áldozat hosszabb időn át fertőzhessen. Az eredmény vírussal keveredett, nagy mennyiségű elfolyósodó hús.

Átlagosan 7 nap lappangás után kezdődnek az aspecifikus tünetek: csillapíthatatlan, főként frontális fejfájás, hátfájás, fájdalom a szemben, az izmokban, hasfájás, hasmenés. Körülbelül a 10. napon jelentkeznek a haemorrhagiás lázra utaló specifikus tünetek: magas láz, sárgaság (amit a széteső vörösvértestek okoznak), hányás; test szerte megjelenő maculopapularis kiütések (hólyagok), conjunctivitis (kötőhártya-gyulladás), pharyngitis (torokgyulladás), haematemesis, melaena, kifejezéstelen arc, ködös tekintet, petyhüdt szemhéjak, vörös szemek. A hatás egy halálos adag sugárdózishoz hasonlóan roncsolja a szöveteket; főleg a kötőszövetet, a beleket és a bőrt. A túlélők haja kihullik, mint a sugársérülteké, bőrük lehámlik, nemi szerveik félig elrohadnak.

Mivel a vírus pantrop, a parenchymás (az illető szervre jellemző működést kifejtő sejtjeinek összessége, például gyomornyálkahártya) szervekben történő extrém replikáció (robbanásszerű szaporodás), és a következményes szövetelhalás a legtöbb szervben kimutatható: a máj elpudingosodik, elfolyósodik; a vesék roncsoltak; a belekről leválik a nyálkahártya, mintha az áldozat levedlette volna a beleit - ezen tünetek mind a többnapos tetemekre jellemzők. Úgy tűnik, mintha az áldozat már azelőtt hulla volna, hogy meghal.

Haemorrhagiás sokk

A halál közvetlen oka a haemorrhagiás sokk: az óriási vérveszteség miatt nem működnek a véralvadási faktorok,a kiszáradás miatt veseelégtelenség is fellép.

Idegrendszeri tünetek

Idegrendszeri tünetek az amnézia, ködös, beszűkült tudatállapot; megváltozik a személyiség: enyhe agresszió, mogorvaság, komorság; a Marburg-vírus központi idegrendszeri hatása a veszettségéhez hasonló. A betegek viselkedése annyira megváltozhat, hogy nem-normálisan reagálnak a segítségre is: ellenségessé válnak, nem tűrik, hogy hozzájuk érjenek, nem akarnak beszélni.

Második fázis

A betegség második fázisában súlyosbodnak a tünetek: nagyon erős, nagy mennyiségű, romlott szagú vérhányás, amelyben artériás vér keveredik fekete rögökkel; a test kisebesedik, véraláfutások borítják, a kiütések összeolvadnak, hatalmas, duzzadt, hólyagos, lilásvörös foltokká; az arcizmok megereszkednek, mert a kötőszövetek bomlásnak indulnak. A beteg vérének minden cseppje méreg, rendkívül fertőző; egy cseppben százmillió vírusrészecske is lehet. A vér összecsapzódik, rögök képződnek, minden szervben kiterjedt lesz a thrombosis, így az egész testben infarktusok keletkeznek. A bélizmok elhalnak, bélrenyheség, puffadás, gyomorégés lép fel. A nyelvről, a nyelőcsőről, a légcsőről iszonyatos fájdalmak közepette leválik a nyálkahártya.

Utolsó fázis

A beteg a fájdalomnak egyre kevésbé van tudatában, ahogy telik az idő, mert az agyi erek is elzáródnak. Az agykárosodás eltörli a személyiséget (deperszonalizáció). Az agy néhány helyen elfolyósodik, csak a primitív részei működnek (a beteg esetleg még tud járni). Ekkor már a vérzés megállíthatatlan, mert a véralvadási faktorok már elhasználódtak.

Az utolsó fázisban szédülés, elernyedés váltakozik vonaglással, ami közben az áldozat szétcsapkodja vérét mindenhová; az idegek felmondják a szolgálatot és elvész az egyensúlyérzék. Haemorrhagiás sokk lép fel, a beteg elveszti eszméletét. Minden testnyílásán ömlik a vér, beleértve a végbelet, mellbimbót és a nyálmirigyeket is, nem marad elég a keringés fenntartásához. Lelassul a szívműködés, a vérnyomás a nullához közelít. A zsigerek szétszakadnak, olyan hanggal, mint amikor a textil végigreped, és nyálkahártyájuk kilökődik. Miután gazdáját elpusztította a vírus, minden nyíláson át a szabadba tör. Vér kerül a légcsőbe, a légzés leáll, a pupillák fénymerevek lesznek, ekkor már teljes az agykárosodás. Nem lehet injekciót adni, a tű mellett kiserken a vér, mert az erek szétszakadnak, mint a főtt makaróni. Végül már koromfekete vér folyik a testből, a beteg mély kómába zuhan, és többé már nem ébred fel, néhány óra múlva pedig meghal.

Az elhunytakat gyorsan kell felboncolni, mert a szövetek a hűtés ellenére is elkocsonyásodnak; gyorsan és biztonságosan (vízhatlan zsákban, mésszel) kell eltemetni, még akkor is, ha az ellenkezik az adott nép temetkezési szokásaival.

A túlélők gyógyulása lassú, legalább 2 hónap, és még 4 hónapon át ürítik a vírust (szemük csarnokvizében is megtalálható).

A beavatkozás gyakorlatilag a folyadékveszteség intravénás pótlására korlátozódik.

(forrás: Wikipedia.org)

 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
Oppenheim szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://biokemia.blog.hu/api/trackback/id/tr1001238194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.