A biokémia fejlődése

Az élő szervezetek alkotórészeit és működéseit kémiai szempontból vizsgáló biológiai tudományterület. Vizsgálja elsősorban a kémiai összetevőik (főleg a biológiai molekulák, mint nukleinsavak, fehérjék, szénhidrátok, lipidek) szerkezetét és működéseit, továbbá a biokémiai reakcióik térbeli és időbeli szerveződését (az anyagcsere biokémiai pályáit). A biokémiai a fiziológiai kémiából alakult ki a 20. század elején, és gyorsan haladt előre a 20. század közepétől olyan fizikai és kémiai technikák fejlődésével és azok átvételével, mint a kromatográfia, a spektroszkópia, a röntgendiffrakció, a radioizotópos jelölés és elektronmikroszkópia. E technikák felhasználásával elkülönítette és alaposan elemezte a biológiailag jelentős molekulákat, majd azon anyagcserepályák egyes lépéseit, amelyekben ezek a molekulák részt vesznek (például a glikolízis, Szent-Györgyi-Krebs-ciklus, légzési elektrontranszportlánc, a fotoszintézis sötétszakasza stb.). Ezeknek a biokémai reakcióutaknak az összeillesztésével alakult ki a tudásunk arról, hogy a szervezetek milyen módon szintetizálják, dolgozzák fel és bontják le a biológiai molekuláikat; hogyan nyerik és raktározzák el az energiát, hogyan hasznosítják azt; hogyan képesek érzékelni a környezetük hatásait és hogyan reagálnak azokra; hogyan őrződik meg és fejeződik ki az örökítőanyaguk genetikai információja stb. Mivel az élő szervezetek tulajdonképpen (bio)kémiai gépezetek, ezért a biokémia nagyon lényeges alapja sok más biológiai tudományterületnek, főleg az élettannak (fiziológiának), a táplálkozás tudományának és az örökléstannak (genetikának), de ma már az immunológiának és az evolúciókutatásnak is; a felfedezései mély hatást gyakoroltak eddig is és gyakorolnak jelenleg is az ismereteit felhasználó orvoslásra, a mezőgazdaságra, az iparra és az emberi tevékenység sok más területére is. Lásd időrendi táblázatát.

1833: Anselme Payen (1795 – 1871) francia vegyész felfedezi a diasztázt (az első enzimet).
1836: Theodor Schwann német tudós felfedezi a pepszint a gyomornedvben.
1860 körül: Louis Pasteur francia vegyész kimutatja, hogy az erjedést az élesztőgombákban és a baktériumokban található „fermentumok” idézik elő.
1869: Johann Friedrich Miescher (1844 – 1895) német biokémikus felfedezi a sejtmagban a nukleint.
1877: Pasteur fermentumait átkeresztelik „enzimek”-re.
1890: Emil Fischer (1852 – 1919) német vegyész felveti a „kulcs és a zár” mechanizmust az enzimek fajlagos hatásának magyarázatára.
1901: Jokichi Takamine (1854 – 1922) japán vegyész izolálja az adrenalint (az első hormont).
1903: Eduard Büchner (1860 – 1917) német biokémikus felfedezi az erjedést előidéző zimáz enzimet.
1904: Arthur Harden (1865 – 1940) brit biológus felfedezi a koenzimeket.
1909: Phoebus Levene (1869 – 1940) orosz születésű amerikai (USA) biokémikus azonosítja a ribózt az RNS-ben.
1921: Frederick Banting (1891 – 1941) kanadai fiziológus és Charles Best (1899 – 1978) amerikai fiziológus izolálja az inzulint.
1922: Alexander Fleming felfedezi a lizozim nevű enzimet.
1925: David Keilin (1887 – 1963) orosz származású brit biológus felfedezi a citokrómokat.
1926: James Sumner (1877 – 1955) amerikai (USA) biokémikus kristályosítja az ureázt (az első tisztán izolált enzimet).
1928 körül: Szent-Györgyi Albert (1893 – 1986) magyar biokémikus felfedezi, hogy a citromsav, az alfa-ketoglutársav, a borostyánkősav, a fumársav és az almasav kis mennyiségben serkentik az izomsejtek oxigénfelvételét.
1928: Frederick Griffith (1851 - 1972) brit mikrobiológus leírja a baktériumtranszformáció jelenségét.
1929: Hans Fischer (1881 – 1945) német vegyész meghatározza a (hemoglobinban levő) hem szerkezetét.
1929: K. Lohman izolálja az izomból az ATP-t.
1930: John Northrop (1891 – 1987) amerikai biokémikus tisztán izolálja a gyomornedv pepszinjét.
1932: Hugo Theorell (1903 – 1982) svéd biokémikus izolálja a mioglobin nevű izomfehérjét.
1937: Hans Krebs német biokémikus felfedezi a róla elnevezett kémiai körfolyamatot (amelynek egyes részvevőit Szent-Györgyi Albert korábban fedezte fel).
1939: Vlagyimir Alekszandrovics Engelhardt (1894 – 1984) orosz biokémikus felfedezi, hogy a miozin ATPáz aktivitású.
1940: Fritz Lipmann (1899 – 1986) német származású amerikai biokémikus felveti, hogy az ATP a kémiai energia szállítója az élő sejtekben.
1942: Straub F. Brunó (1914 - 1996) magyar biokémikus felfedezi az izomban az aktint.
1943: Britton Chance (1913) felfedezi, hogy az enzimek a szubsztrátumaik megkötésével enzim-szubsztrátum komplexumot hoznak létre.
1944: Oswald Avery (1877 - 1955) amerikai biokémikus C.M. MacLeoddal és M.M. McCartyval .bebizonyítják, hogy a baktériumtranszformációért a DNS a felelős. (Ezzel igazolják, hogy a DNS az örökítőanyag.)
1952: Alfred Hershey (1908) amerikai biológus és M. Chase bakteriofágokon közvetlenül bebizonyítják, hogy a DNS hordozza a fágok összes örökletes információját.
1953: Francis Crick és James Watson feltárják a DNS térbeli szerkezetét.
1955: Frederick Sanger feltárja az inzulin aminosavsorrendjét.
1956: Arthur Kornberg (1918) amerikai biokémikus felfedezi a DNS-polimeráz enzimet.
1956: Paul Berg (1926) amerikai molekulárbiológus felfedezi a később transzfer RNS-ként megismert nukleinsavat.
1957: Alick Isaacs (1921 – 1967) brit biológus felfedezi az interferont.
1959: Max Perutz (1914) osztrák születésű brit biokémikus meghatározza a hemoglobin térbeli szerkezetét.
1960: Sydney Brenner (1927) dél-afrikai születésű brit molekulárbiológus és François Jacob (1920) francia biokémikus felfedezik a hírvivő RNS-t.
1961: Peter Mitchell (1920 – 1992) brit biokémikus az oxidatív foszforiláció magyarázatára javasolja a kemiozmotikus elméletet.
1961: Brenner és Crick felfedezi, hogy a genetikai kód bázishármasok (tripletek) sorozatából áll.
1969: Gerald Edelman (1929) amerikai biokémikus feltárja az immunglobulinok (az IgG) aminosavsorrendjét.
1970: Howard Temin (1934 – 1994) amerikai (USA) virológus és David Baltimore (1938) felfedezik a reverz transzskriptáz enzimet.
1970: Hamilton Smith (1931) amerikai (USA) molekulárbiológus felfedezi a restrikciós endonukleáz enzimeket.
1973: Stanley Cohen (1935) amerikai biokémikus és Herbert Boyer (1936) felhasználják a restrikciós endonukleázokat rekombináns DNS létrehozására (ez a génmérnökség kezdete).
1977: Frederick Sanger meghatározza a ΦX174 bakteriofág DNS-ének teljes bázisszekvenciáját.
1984: Alec Jeffreys (1950) brit biokémikus kifejleszti a DNS fingerprinting módszerét.
1985: Kary Mullis (1944) amerikai (USA) biokémikus kifejleszti a polimeráz láncreakciót (PCR).
1986: Robert Furchgott (1916) és Louis Ignarro (1941) amerikai gyógyszerkutatók kimutatják a nitrogén-monoxid (NO) jelátviteli molekula jelentőségét a vérkeringési (vérér-)rendszerben.
1988: Peter Agre (1949) amerikai biokémikus azonosítja a vízpórus akvaporin fehérjéjét a sejtek plazmamembránjában.
1994: A DNS-lapka (DNS-chip) technológia kezdetei.
1998: Roderick MacKinnon (1956) amerikai biokémikus feltárja az idegi káliumcsatorna részletes háromdimenziós szerkezetét.
2001: Harry Noller amerikai molekulárbiológus és kollégái létrehozzák egy teljes riboszóma első részletes röntgenkrisztallográfiai képét.

 

forrás: Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
Oppenheim szólj hozzá

A bejegyzés trackback címe:

https://biokemia.blog.hu/api/trackback/id/tr861358837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.