Hogyan öl? III. A halálos injekció

A következő nem egy hálás téma, de pusztán tudományos érdeklődésből mégiscsak úgy döntöttem írok róla. Ebben a posztban nem másról lesz szó, mint a halálbüntetés egyik módjáról, a halálos injekcióról. Az apropó egy hír, miszerint Ohio államban (USA) kivégeztek egy Kenneth Biros nevű férfit az új, Ohio-ban elfogadott halálos injekció protokoll szerint. A következőkben megnézzük hogyan is öl a halálos injekció.

Egy kis történelem...

http://img75.imageshack.us/img75/6530/syringe2mq6.jpgÉvezredek óta kormányok százai büntettek meg embereket úgy, hogy kivégezték őket vélt vagy valós bűneikért. A módszerek néha bizony igen kegyetlenek voltak. Ahogy változtak az idők, úgy változtak a kivégzési módszerek, mondhatni finomodtak.

Az idea, hogy valakit halállal büntessenek, talán bűnösnek hallatszik. Mindezek ellenére ma a világ országai közül 74-ben valamint az USA-n belül 38 államban alkalmazzák az elrettentés és büntetés e formáját. 2004-ben a következő országokban hajtották végre a legtöbb kivégzést: USA, Kína, Irán, Vietnam. A kivégzési módok ugyan eltérőek, ám a legtöbbet használt eljárás a halálos injekció.

Halálbüntetés Magyarországon

Az Osztrák Birodalomban II. József császár részben Joseph Sonnenfels tanításainak hatására 1787-ben a hajóvontatást állította a halálbüntetés helyébe legsúlyosabb büntetésként, 1795-ben azonban visszaállították a halálbüntetést.

A halálbüntetés első jelentős magyarországi kritikusa Szemere Bertalan, aki 1841-es Akadémiai-díjas pályamunkájában anakronizmusnak nevezte és helyette „az örökfogságot” javasolta. Az 1843-as büntetőjogi javaslat a halálbüntetés eltörléséről szólt, de sikertelen maradt. Az első modern magyar büntetőtörvénykönyv, az 1878-as Csemegi-kódex szűk körre korlátozta a halálbüntetést (a király személye elleni felségsértés és a gyilkosság bűntette), hatályba lépése után a bíróságok alig alkalmazták, sőt 1896 és 1899 között egyáltalán nem. Ebben az évtizedben alig volt kivégzés, a halálra ítéltek is jórészt kegyelmet kaptak.

Az első világháború idején, 1915-től halállal büntethető lettek a hadviselés érdekei elleni visszaélések legsúlyosabb esetei és a kiszabott büntetések száma a háborút követően is emelkedett. 1923 és 1941 közt kevéssé alkalmazták, a kiszabott halálbüntetések éves átlaga a kettőt sem érte el.

1945 után alkalmazásának lehetőségét messze kiterjesztették és politikai, gazdasági, sőt tulajdon elleni bűncselekményekre is kiszabták. Különösen sok halálbüntetés született a koncepciós perekben és az 1956-os forradalmat követő megtorlás során. Az 1961-es büntető törvénykönyvben 28 rendelkezés adott módot a halálbüntetésre, köztük 12 katonai bűntett. A szabályozás 1971-ben (28. sz. tvr.) és 1978-ban (Btk) módosult.

Magyarországon a halálbüntetést 1990-ben törölték el. Az ezt megelőző negyed évszázadban alkalmazása már jelentősen visszaesett. Az 1960-as években éves átlagban nyolc embert végeztek ki, az 1970-es években évi 1-6 embert és átlagban évi három halálbüntetést szabtak ki. 1980 és 1989 közt évi 1-5 halálbüntetést szabtak ki és átlag évi hármat hajtottak végre. A halálbüntetés utolsó magyarországi évtizedeiben az emberölés minősített eseteire szabták ki és a kiszabott büntetéseket végre is hajtották. Az utolsó kivégzésre 1988 júliusában került sor. Az utolsó kivégzett Vadász Ernő volt, aki egy férfit brutálisan megkínzott és megölt. [ forrás]

Halálbüntetés ma

A mai demokratikus országok közül csak az USA államainak többsége, Japán és Oroszország az, ahol fennáll a halálbüntetés intézménye, bár azt csak a legsúlyosabb életellenes bűncselekmények büntetéseként alkalmazzák, illetve Oroszországban a gyakorlatban már nem alkalmazzák. Ma a világ 74 országában engedi meg a törvény a halálbüntetést (az említett országokon kívül Afrika, a Közel-Kelet, Ázsia és a Karib-térség egyes államaiban). A legtöbb országban azonban csak gyilkosság, illetve háborús bűncselekmény miatt szabják ki. Néhány országban ezenkívül a kábítószerrel való kereskedelmet is halállal büntetik (Kína, Indonézia, Malajzia, Szaúd-Arábia, Szingapúr és Vietnam).

Több diktatorikus berendezkedésű országban még ma is végrehajtanak kivégzéseket politikai okokból. Az Amnesty International jelentése szerint 2004-ben 25 országban alkalmaztak halálbüntetést összesen 3 797 esetben. A kivégzések 90%-ára Kínában került sor, (összesen kb. 3400 személy). Kínában 1990 és 2001 között legalább 20 000 kivégzést hajtottak végre, részben politikai okokból is. [forrás]

Hogyan öl a halálos injekció?

Innentől pusztán tudományos szemmel vizsgáljuk a folyamatot. A kivégzéshez használt szereket a következő sorrendben juttatják az elítélt szervezetében: 1. Érzéstelenítő (thiopentál-nátrium) → 2. Bénító szer (Pankuronium-bromid) → 3. Fiziológiás sóoldattal átmossák a vénákat a méreg beadása előtt → 4. KCl (kálium-klorid)

Érzéstelenítő (thiopentál-nátrium)

http://90ways.com/images/Science/Tiopental.jpgA thiopentál-nátrium ultrarövid hatású, barbiturát típusú intravénás narkotikum. Hatása a következő: a thiopentál fő hatása a légzőközpont bénítása, melyet dózistól függetlenül előidéz. Az éber állapothoz képest, akár 45%-al csökkentheti az agyi oxigénszükségletet és vérellátást. A szer nem függeszti fel a fájdalomérzetet és a nociceptiv reflexet (védekező reflex). A thiopentál-nátriummal elért fájdalomcsillapítás inkább a narkotikus tulajdonságokból származó funkciók alapján magyarázható. Izomrelaxálást csak mély narkózisban képes elérni. Ezen kívül a thiopentál-nátrium intrakraniális (koponyán belüli) nyomást csökkentő hatással is rendelkezik.

A hatóanyag molekuláris hatásmechanizmusa még nem teljesen tisztázott: altató hatását az idegsejtek ingerelhetőségének csökkentése révén fejez ki. A thiopentál-nátrium fő hatáshelye a thalamus, ahol a formatio reticularisban a felszálló pályák gátlása következik be, ezáltal az ingerek továbbítása a kéreg felé gyengül. A szer hatására megemelkedik az agyi érellenállás, aminek következtében kevesebb vér jut az agyba, így az agyi vérvolumen csökken.

A szívre gyakorolt hatása révén a szívfrekvencia körülbelül 30%-al nő. A narkózist kiváltó adag iv. alkalmazása után már 30-40 másodpercen belül bekövetkezik a tudat kikapcsolása. A narkózis mélyülése a következő 40 másodpercen belül tovább fokozódhat. A hatás kb. 5-10 percig tart, amely 10-30 perces ún. utóalvással jár együtt. A narkózis hasznos időtartama 5-8 percig tart. Kezdetben a hatóanyag főleg a jó vérellátású szervekhez (agy, szív, máj, tüdő) jut el.

Ezután következik be a gyors megoszlás, főként az izomszövetekben. A plazma és az izomzat közötti kiegyenlítődés az injekció beadása után kb. 15-30 másodpercen belül következik be. A narkózis tartamát lényegében az agy és az izomszövetek közötti megoszlás határozza meg. A zsírszövetek rossz vérellátása miatt a megoszlási egyensúly a plazma és a zsírszövetek között csak 1,5-2,5 óra múlva következik be. Főleg a májban, kis részben pedig a vesében és agyban bontódik le. A thiopental gátolja az adrenalin felszabadulást.

A thiopentál egyedüli alkalmazása esetén is feltételezik a halál 45 percen belüli beálltát. De legalábbis feltételezték, mivel mostanra mindez bizonyítást nyert. A poszt elején említettem Kenneth Birost, akit December 8.-án végeztek ki az "egy injekciós" eljárással. Ez a szer a thiopentál volt és a beadástól számított 43. percben okozta az elítélt halálát.

Bénító szer (Pankuronium-bromid)

Pancuronium.svgA pankuronium tulajdonképpen egy izomrelaxáns gyógyszer. A pankuronium nem-depolarizáló kuráre-szerű izomrelaxáns. Kompetitív acetilkolin receptor antagonista hatása van a neuromuscularis junkción (a véglemez-membránon), ahol leszorítja az acetilkolint (ezért kompetitív) a posztszinaptikus nikotinikus acetilkolin receptorról.

Huhh, mi? Lényegében a következőről van szó: Az acetilkolin a gerincesek idegrendszerének egyik fő neurotranszmittere. Bizonyos (kolinergiás) idegvégződésekből szabadul föl, és lehet serkentő vagy gátló hatású; izomösszehúzódást kezdeményez a neuro-muszkuláris véglemez-membránon. Az acetil-kolin receptorai (a kolinoreceptorok) két fő csoportba oszthatók: muszkarinikus receptorokra és nikotinikus receptorokra. Ha az acetil-kolin felszabadult, akkor csak átmeneti hatása van, mert gyorsan lebontja a kolinészteráz enzim.

A nikotinikus receptorok megtalálhatók a vázizmokban a neuro-muszkuláris junkcióban, valamint a gerincesek vegetatív idegrendszerének mindkét részében a perifériás idegdúcokban levő ganglionsejteken. Mivel a pankuronium az acetilkolin antagonistája (vele ellentétes hatású) a harántcsíkolt izmot bénítja.

A pankuroniumot általános érzéstelenítésnél használják a sebészetben izomlazítás céljából és intubálás vagy mesterséges lélegeztetés elősegítésére. Mivel a légzőizmokat is bénítja, ezért a légzést mesterségesen fenn kell tartani, amíg a hatás megszűntével a spontán légvétel visszatér. Légzésbénulást okozó hatását használják ki a kivégzéseknél. Nincsenek nyugtató vagy fájdalomcsillapító hatásai. Egy nagyon jó, ezzel kapcsolatos oktatási anyagot olvashattok itt (pdf).

Az izomműködés élettana

KCl (kálium-klorid)

Potassium-chloride-3D-ionic.pngA kálium-klorid (KCl) egy fém-halogenid, melyet ahogy neve is mutatja kálium és a klór alkot.

A kálium-klorid nagy adagban halálos. Szájon át a szervezetbe kerülve a halálos adag 2500 mg/testsúly-kilogramm. Intravénásan 100 mg/testsúly-kilogramm a halálos adag, mely a szívinfarktus tüneteit okozva szívmegálláshoz vezet, ami a keringés teljes összeomlását idézi elő. Ezután nyom nélkül felszívódik a szervezetben, ezért utólag a boncoláskor nem mutatható ki, ha valakit kálium-kloriddal mérgeztek meg.

Az új, ohio-i halálos injekció protokoll a következő: először 5 mg thiopentál-nátrium intravénásan, másodszor: 10 mg Midazolam-, majd 40 mg hidromorfon intramusculárisan.

A ma leggyakrabban használt kivégzési "eszköz" tehát nagyjából így öl működik...

Forrás volt még: www.tankonyvtar.hu

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
Oppenheim 8 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://biokemia.blog.hu/api/trackback/id/tr621587468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyari mikulas (törölt) 2009.12.10. 23:29:24

Egy aprosag ezzel kapcsolatban:
"Az acetilkolin serkenti az (akaratlagosan nem működtethető) simaizomsejtek összehúzódását, amilyenek a szívben vagy a légutakban is vannak. Mivel a pankuronium hatására gátlódik, az acetilkolin nem képes hatását kifejteni, így többek között légzésbénulás következik be."

A sziv az elsosorban nem simaizom, hanem egyfajta harantcsikolt izom, en ugy tanultam, es ha jol csalodom, a legzoizmok is harantcsikolt izmok.
A pankuronium ha jolt tudom az akaratlagosan mozgatott harantcsikolt izmok osszehuzodasat (is?) gatolja.
Esetleg erdemes lenne ezt a reszt kicsit atnezni?

Amugy hianypotlo iras!

Oppenheim · http://mentok.blog.hu 2009.12.11. 00:52:21

@tamaskodo: kicsit átírtam, egyértelműbbé tettem, habár ennyire nem akartam belemenni, de végül is így talán jobban érthető :)

Nos.

Az acetil-kolin receptorai (a kolinoreceptorok) két fő csoportba oszthatók: muszkarinikus receptorokra és nikotinikus receptorokra. Jelen poszt esetben a nikotinikus receptorok a relevánsak, melyek a vázizmokban a neuro-muszkuláris junkcióban, valamint a gerincesek vegetatív idegrendszerének mindkét részében a perifériás idegdúcokban levő ganglionsejteken találhatók meg. Ebből következik, ha ezen receptorok gátlódnak légzésbénulás következik be, hiszen a harántcsíkolt izomból felépülő légzőizmok (diafragma, bordaközi izmok, hasizmok és az egyéb légzést segítő izmok) kontrakcióra képtelenné válnak.

Matula12 2011.02.02. 13:02:20

Üdv.
Csak egy gyors kérdés .
Ez a KCL ugyan az a KCL mint ami a konyhasóba van keverve???

Aprósólyom 2011.10.30. 00:26:01

@Matula12: A KCl mindig KCl, mindegy hol van.

Rigor_mortis 2014.03.25. 04:02:33

Hova szívódik fel nyomtalanul a vérből a KCl, ha leáll a keringés? Így terjednek a balf@szságok a neten. Egyébként senkinek sem ajánlom, hogy kipróbálja mint tuti biztos nyom nélküli módszert, mert keservesen fog csalódni, és lesz ideje elmélkedni a börtönben, hogy máskor nem hisz el minden hülyeséget, amit a neten olvas!

Feca 2014.04.17. 23:37:15

@Matula12: Nyilván, arra gondolsz, hogy az un. csökkentett nátriumtartalmú étkezési sóban KCl tartalmat növelik.

tigram952 2015.12.17. 20:15:49

50 db. Dormicum és 30 db. Sanax ugye már halálos adag?

Bálint Ernhoffer 2020.02.14. 12:36:24

@Rigor_mortis: Robin Cook egyik regényében (nem vagyok biztos hogy az Agymosás vagy a műhiba volt) egy hosszú bevezetésben írja le hogy valójában miért is tűnik el nyomtalanul. Valószínűleg hogy van alapja miért tudja mindenki hogy ez eltűnik szinte nyomtalanul. Illetve House M.D. ben 13-as beteg is ezt a methodust választja. Nem mondom hogy ezek tudományos hivatkozások viszont valami alapja csak van ;)